Én ezennel megköszönöm mindenki egész (fél) éves közreműködését, és békés, boldog szentestét kívánok az összes olvasónak a blog nevében (másoknak nem, csak nektek) és köszönöm, hogy kitartó látogatásaitokkal, időnkint elszórt kommentjeitekkel és jelenlétetekkel lehetővé tettétek, hogy ez a kis családi-blog úgy működjön, ahogy teszi azt most is.
Sok minden történt idén, az elejére már valszeg nem is emlékszem, hiszen majd egy éve volt, de azt tudom, hogy a FEB-nek nagyon örülök. Ők a legjobb dolog abban, hogy alapvetően Pesti Gyerök vagyok már lassan egy éve (februártól), és remélem még nagyon sokáig boldogítjuk egymást. A másik nagyon fontos esemény (vagy inkább folyamat) talán az, hogy az eddig csak Flém, Bone, Fojta, András, stb... neveken ismert személyeket, illetve társaságot most már nem csak öcsém, de az én barátaimnak is mondhatom.
Szóval ennyi. Hó megint nincs, de megszoktuk. Lassan a téli kabát kifejezés is értelmét veszti, a gyerekeink meg majd nem értik a régi képeslapokat nézegetve, hogy mi az a sok fehér a környéken, életbe nemláttam mégiet vazz. Majd öcsém is köszönt titeket. Az jobban fog fájni, mint ez...
Apropó fájdalom... miért nem kommentelt senki a János és a póniló című tanmesémre? Érdekelt volna, hogy ki milyen tanulságot szűr le a történetből, de azt hittem néhány kommenttel megbombázzátok az írást, erre ott árválkodik kommentelen. Honnan tudjam így, hogy tetszett-e?
