Fiú reggel felkel, kávé, fürdés, fogmosás, rutin. Kicsi számítógép, kicsi TV, kicsi újság. Semmi se jó. Minden csak van. Vagyis nincs. Semmi. Csak úgy van. Mármint a semmi.

Újság sarokba hajít. Rendetrak, felhívja anyut, megír egy beadandót, hóna alá csap egy könyvet. Felöltözik. Lakás rendben. Utolsó simítások. Ajtó bezár. Elindul.

Nagyváros, nagy nyüzsgés, nagy forgalom. Beadandót odaadja szaktársnak, aki örül, könyvet odaadja barátnak, aki örül. Útközben találkozik csövessel, ad aprót, a csöves pedig örül. Megy tovább. Mintha tudná, pedig nem, csak megy.

Kisebb nyüzsi, kevesebb ember, de még kocsik, de még buszok, de még viszonylagos tömeg. Szép épületek, szép lányok, de csak megy, mintha tudná, pedig nem, csak megy.

Buszról leszáll, kisváros. Kevés ember, egy-két kocsi, semmi tömeg. Áll, és néz, és elindul az úton és megy.

Sehol semmi. Csak egy út, meg táj, meg néhány fa. Semmi más.

Tengerpart. Megáll, néz. A nap nyugszik. Gondol, elindul befelé. Közben vetkőz, meztelenre, s megy. Besétál. Nem úszik, nem ugrik. Sétál. Be a tengerbe. Teljesen.

Eltűnik.

Sehol sincs. Csak tenger, csak hullámok, csak narancssárga nap. Sehol sincs.

Felbukik. Lebeg. Nem úszik, lebeg, ringatózik. Süt rá a nap. Az utolsó sugárok. Még elérik.

Mosolyog. Csukott szemmel, széttárt karral. Csak ring és csak mosolyog.

Ha majd lesz tengerünk valaki eljátszhatná a dolgot. Mondjuk nekem a Balcsi is jó. Majd megcsináljuk, hogy tenger-szerű legyen. Ki vállal csupasz hátsót kisfilmben? Eredetileg az eltűnésnél akartam abbahagyni. Aztán valamiért feljöttem. Valamiért feljött.

Kandallót akarok és tűzifát. Dunyhát akarok és padlást. Templomot akarok és domboldalt. Télillatot és csendet és halott fákat.

A hóesésnek igenis van hangja. Szerintem gyönyörű.