PZSPT

2009.02.22. 15:41 DeluksZ

Helyszín, PanniÁknál, szokásos szombati "otthoniszunk Vodkát melegen" meeting, vendégszereplők Kanó "Éccó" Éva és Vass "Feles" Viktória, állandósba meg ottvolt Panni&Én az usual. Aztán meg kiderült az is, hogy tökmindegy, hogy az ember lánya mennyire alternatív underground csíkospulcsis, dzsipszi dzsepard mintás pólós SKA-Reggae-mulatós fan, mert azért végső soron (vagy mindenek előtt) mégiscsak nő. Témák (a teljesség igénye nélkül) Richard Gere, Kevin Costner, Szabó K. Tamás, Columbó (nem ez, hanem ez, aki sapkában énekel), illetve szóba került még a hogyan kell pirosítani, meg a Szabó Simon (akinek mindkét neve vezetéknév), és persze Torres Dani Megasztár Tribute, ami abból állt, hogy a valaha készült összes interjút, szereplést, fellépést meg kellett néznünk négyszer, mert Torres Dani gyönyörű. Ennyi volt így a női részleg, a kieső időben meg színes kövekkel játszottunk és kindertojás-autót tologattunk napestig.

Készült pár kép, majd talán felisrakjad őket egyszer valahova, de legjobb rész egyértelműen a reggeli volt, hurka-kolbász mustárral kenyírrel, ahogy azt kell. Anyuka nagyon finomat csinált, úgyhogy nem haltam meg éhen (meg a Viki is csinált előtte szendvics, azis megmentett).

Aki először rájön arra, hogy mi az a címben szereplő PZSPT annál hagyok ott legközelebb egy félig teli Royal Vodkás üveget, ahogy tettem Panniéknál(-val).

6 komment

Címkék: paaree

A bejegyzés trackback címe:

https://koszonomolaf.blog.hu/api/trackback/id/tr32958554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeluksZ 2009.02.22. 15:50:05

Panni üzenete (15:44):
ez mi
Helyszín, PanniÁknál
DeluksZ üzenete (15:44):
volt egy kislány akinek olvastam a blogját ő csinálta mindig ezt
leutánzom
Panni üzenete (15:46):
akkor nem eredeti
DeluksZ üzenete (15:47):
nemaz
lemásolt

csibiur 2009.02.22. 16:11:50

Az a royal vodka az enyém volt baszod. feltéve ha a mi hűtőnkből való volt, amúgymeg pizsiparti

Piterzon 2009.02.22. 16:19:37

PiZSamaParTy:D remélem nyertem, tuti ez..érzem!!

DeluksZ 2009.02.22. 16:21:55

Mindenki vulgárkodik, most komolyan? Piter nyert, övé a félvodka. Családtagok nem játszhatnak (már a vérszerintiek)

Piterzon 2009.02.22. 16:39:42

oo bazz most vettem észre h csibó már előttem beírta:D Igazán megtisztelő a díj, köszönöm a családomnak, a kutyámnak, a barátaimnak akik végig mellettem álltak e nehéz időkben, hogy végül megszerezzem ezt a fantasztikus nyereményt! Igérem nem leszek spúr

jet-son a másfélkegyelmű 2009.02.22. 20:13:09

és melyik pimajádba voltál bogicsek? zokni, megboxer? ikszdéé b+
süti beállítások módosítása