Josh fáradtan lépdelt a kihalt utcán. Sült gesztenye és nedves por illatát sodorta a szél. A környező panelek ablakain visszaverődő tompa, narancssárga fénytől pedig az egész környék olyan városias, olyan megszokottan magányos hangulatot árasztott. Még 25 perc a következő járatig. Rutinszerűen gyújtott rá egy cigarettára, s kabátja zsebéből előhúzta mp3 lejátszóját. Huszonöt perc, gondolta. Mennyi mindent lehet csinálni ennyi idő alatt. Elolvasni egy érdekes cikket valamelyik folyóiratban, megenni egy hamburgert a közeli éjjel-nappali büfében, elszívni 4 szál cigit, vagy meginni egy üveg sört. Unalmában az elhaladó autókat számolta, s próbálta nem észrevenni, milyen rohadt lassan telnek a percek, ha az ember részegen álldogál egy kihalt buszmegállóban. A csikket maga elé dobta, majd rálépett. Kifújta az utolsó slukkot, s kezét a kabátzsebbe dugva nekitámaszkodott egy épület falának. Úgy is ki kell mosni - gondolta, miközben érezte, hogy a pulóver háta lassan átázik. Órájára pillantott. Még 7 perc. Összébb húzta a cipzárt felsőjén, s kicsit toporzékolt. Márciusban ilyen hideget baszki. Már egy ideje nem haladt el egyetlen autó sem előtte. Gyalogost is csak kettőt látott. Az egyik még mindig ott feküdt az egyik lépcsőház előtt, ahol Josh legutoljára lepihenni látta. Ahogy tekintete visszatért az üres buszmegállóhoz egy fickóra lett figyelmes. Körülbelül 3 méterre állt tőle. Valószínűleg a zene miatt nem hallotta, ahogy mellé ért. Hosszú, fekete ballonkabátot és kalapot viselt. Az arcát nem látta, mögötte állt, de mintha motyogott volna valamit. Josh lehalkította a lejátszót, hátha elkaphat néhány szófoszlányt. Talán ivott és magában beszél - gondolta, de ahogy kikapcsolta a zenét az alak hátrafordult, pár pillanatig méregette, majd Josh lába elé mutatott. Az a tied? - kérdezte mély hangon az idegen. A cetli. A tied? - kérdezte ismét, mikor látta, hogy a fiú nem teljesen érti a helyzetet. Josh lenézett a lába elé, és tényleg ott hevert a földön egy kis cetli. A papír tiszta és érintetlen volt, mintha most rakta volna oda valaki. Lehajolt, hogy felvegye. A papiroson a következő szöveg állt: "Hallgasd a szelet 677-22-36". Nem értem. Ez valami vicc? Ez... ez micsoda... fordult volna az idegenhez, de az nyomtalanul eltűnt a megállóból. Csak pár másodperc telt el. Nem válhatott köddé - forgolódott maga körül a fiú. A megállóval szemben egy liget hallgatott csendben, jobbra-balra pedig hosszabb volt az utca, mintsem hogy valaki ilyen hamar elillanjon. Hallgasd a szelet - ismételte magában, s bármennyire is hülyén érezte magát levette füléről a süket fülhallgatókat, s fülelt. Síri csend. Nem értem. És mi ez a telefonszám? Kié ez a szám egyáltalán? Kétségbeesve próbált valami logikus magyarázatot találni az imént lezajlott pár másodpercre, s megmagyarázni magának a fickót, a cetlit, amely minden kétséget kizáróan valóságos volt, valamint azt, hogy hová lett a furcsa ballonkabátos ürge, de mintha csak megérezte volna segélykiáltását, a busz lefékezett a megállóban, a sofőr pedig kinyitotta az ajtót. Josh, visszaérkezve a valóságba úgy döntött nem foglalkozik az egésszel. Majd holnap kezd vele valamit, addig is kipiheni a felesek okozta fejfájást és hányingert. Régen ivott már ennyit.