Megvan! 3500 boríték, és még 250 tegnapról. Ez minden bizonnyal vállalati rekord – gondolta János, és nevetnie kellett. Mintha érdekelne bárkit is – mondta halkan, miközben zsinór után nyúlt, hogy az utolsó leveles boríték száját is beköthesse vele. – Még a nevemet sem tudják. Kezdeti jókedve lassan szertefoszlott, amint mankója után nyúlt. Sokat beszélt magában. Rajta és a futárfiún kívül, aki a leveleket hozta, senki sem járt az alagsorban.

Távozván kellemes ünnepeket kívánt a portásnak, aki egy álmos biccentésre méltatta csupán, s kilépett az épületből. Neked is kedveskedhet az ember – mormolta bajsza alatt, miközben a fagyott aszfalton óvatosan lépkedve elindult a játékbolt felé. Az öreg mankó a gumiborítás miatt kész életveszély volt tél idején. A rongyok, amivel a mankó lábát bugyolálta mindig elkoptak pár nap alatt, és a konyhán már senki sem dolgozott, akitől kérhetett volna egyet. A hidegről elterelvén figyelmét egyetlen lányára gondolt. Rajta kívül nem volt más az életében. Felesége 3 éve hagyta el őket. A lábát is pár héttel ezután, egy autóbalesetben vesztette el. Anita volt az egyetlen, aki lelket tudott önteni belé. Neki köszönheti, hogy nem vágta még fel az ereit a borítékolóban lévő ollók egyikével. Elmosolyodott, amint arra gondolt, mennyire örül majd lánya az ajándéknak. Ez lesz az első ajándék, amint anyja távozása után karácsonyra kapni fog. Már a hideget sem érezte. Ökölbe szorított kezében egy összegyűrt levelet tartott, mint egy ékszert, amit nem veszíthet el.

Ott a bolt! A sötét utcán egyetlen kirakaton át szűrődött csak ki fény. Azén a játékboltén, ahova János igyekezett. Izgatottságában nem vette észre a járdán lévő megfagyott tócsát. Mankója messzire repült, ahogy megcsúszott a jégen, s János hanyatt fekve vágódott a fagyos aszfaltnak. Nem is fáj – gondolta. Kellemes melegséget érzett, amint a fejéből kiömlő vér lassan megfestette a járdát.

Sötét.

Hiszen őt ismerem. Ő a boltos – idézte föl emlékeit a játékbolt tulajdonosáról, akit az elmúlt hetekben napi rendszerességgel látott a kirakat túloldaláról. Miért vág ilyen rémült képet? Nem értem. Mi a baj?

Sötét.

János még látta, amint befordul a sarkon egy villogó kék fény, s hallotta a sziréna hangját, majd lassan minden elhallgatott. Még van időm. Még nem zárhatott be. Ugye még nem zárt be a bolt? A kiérkező mentősök papírjain kívül semmi mást nem találtak nála, csak a kezében szorongatott, összegyűrt levelet, melyen ez állt:

Kedves Jézuska!

A múlt héten játszottunk Zsuzsi néni gyerekeivel az iskolában, és hoztak egy nagyon szép pónilovat, amin még nyereg is volt, és volt hozzá kis fésű is, hogy a sörényét megfésülhessük. Engedték, hogy játsszak vele, és nagyon megtetszett az a játék ló. Még nyerített is, de nem tudom hogyan, mert a lányok azt mondták, titok. De ezt csak azért írom le neked kisjézus, hogy elmondhassam neked, hogy én nem kérek szépen olyan pónilovat, mint a Zsuzsi néni gyerekeinek van, mert majd játszhatok vele később is, ha a Zsuzsi néniéknél leszünk, és ne mond el az apunak, de én láttam a játékboltban, hogy a póniló nagyon drága játék. És ne mond azt se el az apunak, mert ő nem tudja, de én látom, hogy néha sír, és dobálja a mankót, amikor azt hiszi, hogy én alszom. És ilyenkor az anyu fényképe van a kezében. Én ezért kérlek szépen Jézuska, hozz az apunak egy új lábat, hogy ne sírjon éjszakánként, és hogy tudjunk együtt játszani, ahogy a szomszéd apuka is játszik a gyerekeivel. És akkor lehet, hogy az anyu is visszajönne. A póniló ráér majd jövőre. Vagy ha még akkor is drága lesz, akkor majd jövő utánra.

Utó irat: Öltözz fel melegen, amikor erre jársz, mert felénk nagyon hideg van. Kellemes karácsonyt kisjézus neked is.

Anita.