A mai szent napon kezembe akadt Benedek István Aranyketrec c. könyve. Eszembe jutott, milyen jó volt olvasni. Kinyitom a könyvet és kiesik a balatoni vonatjegy, egy pesti vonaljegy...az a jó kis nyár jutott eszembe. Budapest, Balaton, Szombathely, Eger, Balatonszéplak, Cibakháza...de szép is volt.

Maga a könyv egyébként egy elmeosztály életét írja le. Az író amúgy elmeorvos, de olyan humorral írja le a betegek mindennapjait tele szeretettel, érdeklődéssel., hogy nem lehet letenni. (amúgy most újra kiadták egy nagyon szép kötésben) Benedek István dolgozta ki egyébként a puszta módszert, ami előtérbe helyezte a foglalkoztatást, a villany- és a gyógyszeres kezeléssel. Több gyógyult beteget tudott felmutatni, mint a régebbi, nagyobb, jobban felszerelt elmeosztályok. Maga a pusztai lét, ahogy az író bemutatja...mit ne mondjak, igencsak magával ragadó. A szereplőkről nem is beszélve. Incze Ilus, a festőnövendék, Riporter bácsi, Reszketeg Szent János...nem beszélve Bérlő bácsiról. :)

De ami a legjobban megmaradt a könyvből, az egy skizofrén kislány által írt vers...ami elgondolkodtatja az embert, hogy talán a zsenialitáshoz /mind a művészetben, mind a tudományban/ kell egy kis elmezavar. Lásd rengeteg költő, író, tudós, festő (...sorolhatnám) volt bizonyítottan bolond. Illetve a zavartságot, depressziót zenével enyhítették...(ha minden igaz...de ez most csak beugrott...talán Dávid segített hárfajátékkal Saulon. (?) )Valamint Van Gogh-ról mindenki tudja, hogy nem volt normális (akár Dalí) de én ide venném Warholt is. Bár ő meg ráadásul meleg is volt. Vagy Chaim Soutine festményei...hát tessék csak meglesni. Na mindegy...inkább megmuti a verset:

Őzikék

A tisztás hosszán, míg a lázas égen

sötét, iromba felhők csüggenek,

a bánat roppant, vérveres virágát

nézik rejtélyes, mély szemek:

Özikék lépdelnek ott hallgatag...

míg ábrándos szívükből ifjú álom

lobogó dala zúg...S a táj, a kék,

éppen tűnődik a halálon...

Ajánlom a könyvet!!!!! Csöcsi