Vanmár legalább fél éve, hogy otthonról elindulva mp3-am a Coldplay feliraton állapodott volna meg. Ma is csak hazafelé. Meg a pólómat is ritkán veszem fel, de ma illendő volt. Meg az, hogy 1 éve ilyenkor lehetett hogy a Cemeteries of London alatt folytak a könnyek le az arcomról.
Közben meg ott a fizikai fáradtság mely mentálisan is elkedvetlenít bármitől ami kívül esik a kis világomon, és oly érzékenyen érint a tény, hogy az új videómat fészbukon belájkolta és kommentelte egy-egy képviselője a FEBnek, a mozinak, a srácoknak, a kolinak, ésmég egypáran kiket nem tudok nagyobb csoportokba osztani. Picit olyan mintha körbe ölelne mindenki akihez valaha közöm volt annak ellenére, hogy a "nem szakállam" szerteszét rakoncátlankodik mindenfele.

Ma du. 4 kor húzódott mosolyra a szám először