Imádom a virágokat. Ha megöregszem valószínűleg kertészkedni fogok. Nem írtam lassan egy hónapja bejegyzést.
Orsi szerint én a skizoid személyiségzavaros ember iskolapéldája vagyok. Hogy ez honnan jött, nem tudom, csak azt, hogy amikor a szorongásokról kezdtünk (kezdett) el beszélni, akkor rajtam keresztül prezentálta a skizoid ember jellemvonásait. Én el is hittem neki, hogy ez így, mert tanultam én pedagógia pszichológiát, de az erre nem terjedt ki. Aztán megnéztem a wikin és gyakorlatilag nem is lehetnék anti-skizoidebb, mint amilyen vagyok. Lényegében a betegség minden egyes jellemzőjét tételesen meg tudom cáfolni.
Az ilyen betegségben szenvedők nem érdeklődnek a társadalmi kapcsolatok iránt, így magányosak, de nem is hiányzik nekik az emberekkel való kontaktus, kommunikáció.
Nos ez rám nem igaz. Egyáltalán nem érzem magam magányosnak, sőt, azt kell mondjam az utóbbi időben folyamatos javulás tapasztalható a szociális kapcsolataimban. Olyannyira, hogy hívni sem kell sehova, megyek mindenhova magamtól. Akik régóta ismernek azokban még mindig lehet valami flesbekk a wow-os korszakból, de az már olyannyira a múlté, hogy összehasonlítási alapnak sem releváns.
Érzelmeiket nem fejezik ki (hiszen ebben az értelemben hidegek),
Sírok az Igazából Szerelem c. filmen. Tökre kifejezem az összes érzelmemet. Kérdezzétek meg Pannit. vagy inkább Ulut, ő még analizál is. Jaj, nem. Kérdezzétek meg Éccót!
a szociális készségeik általában rosszak. A kritikára és a dicséretre nézve közönyösek, a társadalmi normák sem érdeklik őket.
A szociális képességeim kifejezetten jók. Nehéz lenne tanárnak lenni (tudom, hogy még nem vagyok), ha nem lennének azok. És most őszintén. Melyikőtök szülei nem csípnek? A kritikát rosszul viselem, a pozitív visszajelzést pedig szomjazom, a társadalmi normákat pedig többnyire betartom.
Nem vágynak szexuális kontaktusra.
Ez mondjuk igaz.